Három olyan hallgató tapasztalata következik, akik a Gimp Suli nyitása előtt, a tananyagfejlesztés ideje alatt, azzal párhuzamosan tanultak, mindösszesen egy hónapig.
Az egy hónap - teljesen kezdőkről lévén szó - nagyon rövid idő, igen komoly erőfeszítéseket kívánt tőlük, hogy munka és család mellett ők elsőre sikeres vizsgát tegyenek. Ők a Gimp Suli első-, és egyben sikeresen vizsgázott hallgatói: Eszter, Kata és Ágnes
Eszter - egy hónapig járt a Gimp Suliba,
és ezután 2010.február 2-án elsőre sikeres ECDL vizsgát tett a 8. modul - azaz számítógépes képszerkesztés modulból - ALBACOMP Székesfehérvár Gyümölcs utca vizsgaközpontban.
Esztertől idézek:
Én azért szerettem használni a Gimp sulit, mert mindig volt lehetőségem utána nézni a bennem felmerülő kérdéseknek, akár éjszaka is. Sokszor csak késő éjjel tudtam a feladatokkal foglalkozni, és nagyon jó volt, hogy mindig a rendelkezésemre állt a szótár, vagy egyes feladatok megoldásai, a videók...
Volt, amit igazán a videók segítségével tudtam megoldani és megérteni, mert a bemutatott lépések világítottak rá lehetőségekre. Jó volt az is, hogy mindig kérdezhettem, ha elakadtam, és mindig jött segítő válasz is. Mindent összevetve, sokkal nehezebb lett volna megtanulni ezt a programot használni enélkül a remek segítség nélkül. Köszönöm...:)
Kata - egy hónapig járt a Gimp Suliba,
és ezután elsőre sikeres ECDL vizsgát tett a 8. modul - azaz számítógépes képszerkesztés modulból- ALBACOMP Székesfehérvár Gyümölcs utca vizsgaközpontban.
Katától idézek:
Számomra azért volt jó a Gimp Suliban tanulni, mert bármilyen időpontban kényelmesen átnézhettem a tananyagot, és különösen az oktató videók segítettek sokat egy-egy részlet pontosabb megértésében. Ezenkívül sok érdekes lehetőséget rejt a program és egyszerűbben használható más képszerkesztő programhoz képest. Az ECDL vizsgához a kidolgozott feladatok áttekintése és a teszt kitöltésének lehetősége is sokat segítettek a vizsgára készülésben.
A gyermekemmel is hamar sikerült elsajátíttatnom az alapokat és nagyon szereti a képeket szerkesztgetni, újakat létrehozni. Remélem a tanítványaim is hasonló módon megkedvelik a Gimpet. Köszönettel tartozom oktatómnak, hogy bevezetett e program rejtelmeibe, amitől az elején kicsit féltem, de a végére annál inkább megkedveltem.Ágnes - egy hónapig járt a Gimp Suliba,
és ezután elsőre sikeres ECDL vizsgát tett a 8. modul - azaz számítógépes képszerkesztés modulból- ALBACOMP Székesfehérvár Gyümölcs utca vizsgaközpontban.
Ágnestől idézek:
Nekem a videók segítettek a legtöbbet, mert a mintafeladatok elvégzése után le tudtam ellenőrizni a gondolatmenetem helyességét, vagy ha nem ment a feladat a videó a legrövidebb úton elvezetett a megoldásig.
A leckéken végighaladva áttekinthetővé és könnyen alkalmazhatóvá vált a képszerkesztés eszköztára.
A GIMP, olyan készségeimet fejlesztette a fokozatosan nehezedő és egymásra épülő feladatokkal, amelyekkel más képszerkesztő programokban is könnyedén elboldogulok.

