Használati útmutató
Ebben az órában áttekintheti, hogy a Gimp Suli tanulandó alapegységét, az órát:
- Milyen a szerkezete a tanulandó óráknak a Tankönyvben,
- hogyan fogjon hozzá a tanuláshoz,
- hol és hogyan találja a órák anyagát.
Az órai anyag ezen részében - a fenti képpel illusztrálva - találja az adott óra anyagának azonosítását szólgáló óra számot és az óra ismereteinek rövid meghatározását. Ez a rész tehát az áttekintést, eligazodást segíti az órák között, a tankönyvben.
Az óra anyagához szükséges fogalmak itt jelennek meg.
Ezek a fogalmak nem igazán kerülnek alább, a tananyagban kifejtésre, mivel ebből a részből mindent megtudhat a fogalmakkal kapcsolatban, hiszen a szótár idevonatkozó magyarázata megjelenik az egérmutatónál, ha azt rámozgatja a fogalom szövegénél megjelenő csillag szimbólumra, megáll az egérrel. Próbálja csak ki: PNG
A következő - elméletet - leíró részben már csak olyan szavaknál jelentkezik a szótár ezen a módon, amelyek itt a Fogalmak keretben nem szerepelnek, ráadásul a szótár kikapcsolható a Saját adatoknál.
Információs Gimp - ismeretet adó leírás
Ezzel, a balra látható képpel jelölve, az óra alatt megtanulandó-, szöveges-, elméleti ismereteket adó részét találja.
Teendője: Figyelmesen átolvassa és megérti.
A szöveges leírás időnként hosszúnak fog tűnni, de érdemes időt szánni rá és a gondolatmenetét követni, ez alapozza meg a gyakorlatot, mivel meggyőződésem, hogy sokkal többet ér a tudásom, ha tudom miért úgy és miért nem másként, milyen további lehetőségeim vannak a Minta feladatban, videókban bemutatott egyszeri feladatok megoldásán túl.
A szöveget képek illusztrálják, illesztve az éppen tárgyalt témához. Egy-két kép kerül csupán eredeti méretében ide beillesztésre, a többség olyan,
hogy rákattintva egy felugró ablakban lehet azt megtekinteni nagyobb méretben.
Az eszközök ikonjai - pl
az ecset eszköz ikonja - mindenütt eredeti méretben kerülnek beszúrásra a szövegbe, azokat nagyobb méretben megtekinteni nincs is értelme.
A képek megtekintéséhez próbálja a jobbra beszúrt képre rákattintani, a felugró ablak becsukásához egyszerűen kattintson rá.
A leírást bármikor újra átolvashatja, értelmezheti, az abban előforduló ötleteket ki is próbálhatja. Ha bármi kérdése adódna úgy kérdését - hallgatóként - felteheti azonnal a tananyag alatt található Hozzászólással, vagy a Fórumban.
A fórum elérhető az aGimp Suli / Fórum menüből
A fórum a hallgatóknak részletesebb lebontásban teszi lehetővé a kérdések felvetését és a már ott megválaszolt kérdések megtekintését.
Navigálás a Tankönyvben
A már emlegetett sorban tanulást több megközelítés is segíti a Gimp Suliban:
A tankönyv navigációs sávval rendelkezik, lent az óra tananyaga alatt. A könyvben mintegy alfejezetekben találhatók az órák anyagai, mellékletek az eszközök használatának részletes leírásával, az elméleti tesztek és a kidolgozott mintaként szolgáló ecdl feladatok.
A navigációs sáv látható a jobbra beillesztett képen, kattintással tekinthető meg nagyobb méretben.- A tankönyv elérhető a jobboldali menüsávból - Könyv navigáció
- A már megnyitott Könyv navigációból könnyedén lehet - az oldal lefelé görgetése nélkül - más fejezetekre, órákra átváltani.
- A jobboldali menüsávból elérhető a hallgatók számára (lsd illusztráció)
a Tankönyv Áttekintő című menü:
- lehetőséget ad listában megjeleníteni az órákat az ismereteivel, ahol a cím kattintható link, az óra teljes tananyagát nyitja. Ez tekinthető tematikának, mivel a listában megjelenő tananyagrész az óra anyagáról ad áttekintést.
- egy listába lehet kérni az Oktató videókat,
- a mintafeladatok listája kérhető egy listában,
- a fogalmakat ki lehet egy listába kérni.
Mindegyik lista olyan, hogy az óra címe linkként működik hozzá, tehát bármelyik listáról egy kattintással megnyitható a teljes óra tananyaga.
Minta feladat címe
Ezzel a képpel illusztrált tananyag rész egy vagy kettő feladat megoldását tartalmazza leírva, lépésről-lépésre haladva.
A feladat szöveges meghatározása található legelől és utána következik a sorszámozott leírása a feladatnak.
Feladat: A csatolmányból töltse le a falevelek.jpg fájlt és tegyük átlátszóvá a fehér hátteret.
- Indítsa el a Gimp programot és nyissa meg a letöltött falevelek.jpg képet.
A megnyitott jpg típusú kép neve a
rétegek lapon félkövér betűkkel látszik.
Ez arra utal, hogy ennek a rétegnek nincs átlátszósága, ha törlünk, kivágunk belőle, akkor a háttérszínt veszi fel ezeken a területeken. Ahhoz, hogy a törlés helyén átlátszó részt kapjunk ahhoz Alfa-csatornát kell a réteghez adnunk: - A képszerkesztő ablakban adja ki a
Réteg / Átlátszóság / Alfa-csatorna hozzáadása parancsot, így már nekifoghatunk a tényleges munkához. - A réteget kettőzzük meg, egy esetleges veszteséget megelőzendő:
- váltson a rétegek lapra, majd a Háttér nevű rétegen jobb egérgombos kattintással hívja elő a gyorsmenüt. Réteg kétszerezése parancsot kell kiadni, vagy kattintani az állapotsor - ugyanezen parancsnak megfelelő
ikonra - s ennek hatására létrejön a Háttér másolata réteg.
- a Háttér réteg láthatóságát kapcsolja is ki, a réteg sorában bal szélen nyitott szemre kattintva. - Kattintással tegye aktívvá a Háttér másolata réteget.
Jöhet az átlátszóvá tétel: - Térjen át a képszerkesztő ablakhoz és a
Réteg / Átlátszóság / Színből alfa... parancson kattintson.
Megjelenik egy párbeszédablak, amely az alapbeállítások szerint pontosan azt mutatja már, mint amit szeretnénk, ti a fehér szín legyen átlátszó. Alapértelmezett módon a fehér szín van beállítva, de ezt meg lehet változtatni, ha szükséges (lehet más színt választani a színválasztó ablakból - a színre kattintva jelenik meg -, akár a színpipetta eszközzel
rákattintva a képre)
- a leírtakat csak akkor látja az ablakban, ha az Előkép jelölőnégyzetet jelöltté teszi. Jobbra mutatom, amit látnia kell. (a szürke kockás háttér jelzi a réteg átlátszóságát) - Ok gombbal zárja az ablakot.
Mentse a képet falevelek.png formátumban, hiszen a png tárolja az átlátszóságot:
- az exportálásnál most mindegy hogy lapítást vagy összefésülést választ - a png formátum nem kezeli a rétegeket - lépjen tovább az exportálás gombbal,
- a következő párbeszédablakban feltétlenül jelölje a háttér és az átlátszóság mentése jelölőket (második és utolsó jelölőnégyzetek), a jobbra beszúrt képen ellenőrizni tudja.- Ha nem volt érthető a leírás alapján, akkor tekintse meg a videót alább: Fehérből átlátszót címmel.
Fehérből átlátszót
1. feladat Tegye átlátszóvá...
A csatolmányból töltse le a tancos_2010.jpg képet és a fekete táncosnőt tegye átlátszóvá, majd egy mögé helyezett mintás réteggel adjon új megjelenést a képnek. Mentse és küldje el a megoldást tancos_2010.xcf formátumban, a gevapc[kukac]gmail[pont]com mail címre.
Egy lehetséges megoldás látható jobbra az illusztráción, a beszúrt új átlátszó réteget a kitöltés eszközzel
, mintával töltöttem ki.
GevaPC a tv-ben - perspektíva eszközzel
(a Gimp Suli oktató videója)
A feladat otthoni elkészítéséhez a csatolmányból letölthető a gevapc-az-erdoben.png és tv.jpg képek.



